Kulisszák mögött

A minap meghívást kaptunk a Hevesi Sándor Színházba, ahol felfedezhettünk egy zárt, titokzatos világot. Első útunk a ruhatárba vezetett, ahol minden ruhát és kiegészítőt megnézhettünk, a vállakozó szelleműek pedig fel is próbálhatták ezeket. A színpadra is felmehettünk, és betekinthettünk a színfalak mögé is.Közben sok érdekes információval gazdagodtunk. Ezt követően Ecsedi Erzsébet színművésznővel, a Hevesi Sándor Színház Örökös Tagjával készítettünk interjút.

A sok-sok kíváncsi kérdés közül néhány dióhéjban…

Hogyan tudnak ennyi szöveget megjegyezni?

– A szövegnek van egy dallama, ritmikája, segít a helyzet, a helyszín, egy tárgy, a szituáció.

Mit tesznek, ha valaki hirtelen megbetegszik?

– Ha nem lehet halasztani, akkor gyors telefon, jelmezpróba. Volt, hogy az előadást néztem, és úgy kértek meg, hogy a második felvonásra "ugorjak be". Ez mindig kihívás.

Hogyan oldják meg a gyors öltöztetést?

– Érdekes lenne megnézni. A takarásba bejön az öltöztetőnő, mert nincs idő az öltözőbe menni.

Volt,hogy összekeverték a ruhákat?

– Ez ritkán fordul elő. Alapruhákkal egyáltalán nem, de akadt, hogy rossz kabátot vagy cilindert készítettek ki.

Előfordult, hogy elszakadt a ruhájuk?

– Ezt a helyzetet is meg kell oldani. Erre jó az improviziciós gyakorlat, amit tanítanak is.

Mit tudnak tenni a színészek, ha társuk bajban van, rosszul lesz, vagy elfelejti a mondandóját?

– Megpróbálunk segíteni. Például: " Nem azt akartad mondani, hogy .. ? " De meg is kell tanulnunk a partner szövegét, már csak a végszók miatt is. Ha rendezek, én az egész szövegkönyvet fejből tudom.

Mennyi segítségre van szükségük a gyermekszereplőkek?

– Előadás előtt a táncokat, énekeket mindig átvesszük velük, és megbeszéljük, hogy mire figyeljenek oda jobban. A színpadon fegyelmezettek. Persze ahogy lejönnek onnan, már nem. De mindent meg lehet oldani, kedves szóval…

Történt már valamilyen baleset?

– Sokszor adódnak a főpróbákon, mikor már nagyon fáradtak vagyunk. De ezek általában a pánikhelyzet következményei.

Szövődtek szerelmi kapcsolatok a "színpadon" ?

– Igen, elég sok. A szemem láttára három, és ők azóta is párban vannak.

Mi motiválta, hogy ezt a hivatást választotta?

– Nem határoztam el, hogy színésznő akarok lenni, csak sodródtam. De szerintem minden embernek ki van jelölve az útja.

Mennyi időre volt szüksége, hogy leküzdje a lámpalázat?

– Még a mai napig sem sikerült. Amíg nem érzem, hogy minden biztonságosan működik bennem, addig nem.

Előfordult, hogy elfelejtette a szöveget?

Kerültem ilyen helyzetbe, s olyan érzésem volt, mintha közben fél év telt volna el. Nem igazán tudok a súgóra figyelni, mert közben jár az agyam, de mindig beugrik egy-egy mentő mondat.

Melyik volt a legkedvesebb darabja?

– Az Indul a bakterházból a Banya szerepet nagyon szerettem. Bár mindig az a legkedvesebb, amit éppen játszom vagy amit magunk alkotunk. Ilyen például az "Én, Shirley" című monodrámám.

Melyik művet találta a legnehezebbnek?

– A III. Richárd Margit Királyné szerepe elég nagy kihívás volt. De ahogy megszerettem, jó volt játszani, mert már a "magaménak éreztem".

Zárásként megkértük, hogy mesélje el egy kedves élményét. " Nekem mindig élmény, ha gyermekekkel játszom. Nagyon szeretem a fiatalokat. Már kb. 15 éve készítek gyermekműsorokat, sok mesedarabot rendezek, persze nem a színházban utoljára A dzsungel könyvét."

Az interjú során a művésznő személyes véleményét is megosztotta velünk. Azt tanácsolta: Járjuk azt az utat, amit elképzeltünk, és ne engedjük, hogy letérítsenek róla !

Ezúton is szeretnénk megköszönni a kedvességét és a kellemes egy órát! Köszönjük még Nagy Ferenc és Bors József Uraknak is a lehetőséget és a szíves kalauzolást.

Kalamár Kitti, Mészáros Bianka, Török Vivienn

Makkay Dóra

PÁSZI – Báthory Székhelyiskola

12.C

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: