Négyórányi fojtott izgalom

Ma már a fiatalok 75%-ának életében eljön az a nap, amit egy szóval csak úgy hívunk: érettségi. Lehet kötelező időszakban történő, lehet javító, de lehet akár előrehozott is. Nekem eddig csak az utóbbiban volt szerencsém tapasztalatot szerezni.

A májusban sikeresen letett, előrehozott középszintű német érettségi vizsgám után úgy döntöttem, nagy fába vágom a fejszémet, megpróbálkozom egy szinttel feljebb lépni.

A nyári szünet kitűnő lehetőség a felkészülésre – gondoltam nagy vígan még június első heteiben. Július közepétől egyhónapos nyelvtanfolyamon vettem részt. Az igazat megvallva, nem volt ínyemre, hiszen délelőttönként szívesebben aludtam volna, mint más korombeli, s a délutánokon tanulás helyett mással is el tudtam volna foglalni magamat. A sikernek viszont ára van…

Eltelt a nyár, és én azon kaptam magam, hogy ideje lenne jelentkezni a vizsgára. Azt hiszem, azután lettem csak kicsit feszült és izgatott, hogy próbaérettségi feladatokat kezdtem megoldani egy kedves némettanárnőmtől kölcsönkapott könyvből. Az írásbeli vizsga előtti héten már akkora gombóc volt a gyomromban, hogy enni is alig bírtam. Hát még a szóbeli előtt! Na, de erről később. Egy szó mint száz, eljött a várva várt nap, október 27-e, amikor is talpig fekete-fehérben, arcomat eltorzító idegességgel beléptem a Zrínyi Miklós Gimnázium kapuján azzal a szándékkal (is), hogy pontot szerezzek magamnak az egyetemi felvételihez. Látva a többi korombeli középiskolás remegő kezét, kicsit megnyugodtam. Csak négy óra, ki fogod bírni, csak négy óra – hajtogattam egyre. És láss csodát, sikerült. Nem mondom, hogy könnyű volt. Mert adott helyzetben – ha nem így állok hozzá – azzal a mérhetetlen feszültséggel valószínűleg egy alany-állítmány- tárgy mondat magyarról németre való lefordítása is komoly nehézséget okozott volna.

A jól sikerült írásbeli után háromnapi tanulmányi szabadságra kényszerültem annak érdekében, hogy valami értékelhetőt produkáljak a szóbelin, ami ugyancsak fénysebességgel közeledett. Az igazat megvallva, már az azt megelőző napon tudtam, hogy minden rendben lesz, és nem fogom elrontani az ötösömet. Na, persze nem azért, mert előre megbeszéltem a vizsgáztatóval, hanem mert sosem voltam pesszimista alkat. Tehát, november 14-én behívtak egy kicsit sem barátságos osztályterembe, kérték, hogy foglaljak helyet három szigorú tekintetű tanárral szemben és – tegyem a dolgomat. A szemem előtt ott lebegett a cél, hát meg is tettem, ami tőlem telt.

Így, lassan három héttel életem két fontos napja után elmondhatom, hogy eggyel kevesebb a teher a vállamon, és gazdagabb vagyok egy emelt szintű német érettségivel.

Deák Veronika

Báthory SZKI

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: