Teaház

clip_image002

A Páterdombi Szakközépiskolában már szinte hagyománnyá vált a karácsonyi hangulatot adó teaház szervezése. Az idei tanévben a 11. E osztály által került megrendezésre, s mint külső szemlélő és segédkező én is részt vehettem –e hangulatos esemény szervezésében és lebonyolításában.

Az előkészületek nagy munkával jártak. A dekoráció elkészítése, a teák, a csészék és minden egyéb hozzávaló beszerzése. Természetesen sok segítséggel szolgáltak tanáraink is, főleg az első napon. Nagy sürgés-forgás és fáradtságos munka volt, de meglett az eredménye. A teaház három napig várta vendégeit és a karácsonyi hangulatot megalapozták a zöld-fehér terítők, teamécsesek pislákoló lángja és a fenyőfa alakú tealapok. A meghitt hangulathoz hozzájárult a halk dallamos ünnepi zene is.

Néhány ott felszolgáló osztálytársam nagy örömmel számolt be élményeiről: elmondták, hogy a szünetekben sok diák és tanár vásárolt teát, sőt néhány pedagógus még egy-egy osztályt is elhozott a teaházba. Említették, hogy olyan is volt, amikor osztályterembe hívták őket rendelést felvenni, sőt a tanári irodában is felszolgálhattak. A téli- és gyümölcsteák voltak a leginkább kedveltek a vendégek köreiben. Megjegyezték, hogy segítségükre szolgáltak azok is, akik a tanórák alatt mosogattak, így könnyítve munkájukat. A résztvevők örültek, hogy ott lehettek, és hogy az iskola alkalmat adott számukra, hogy gyakorlatban is kipróbálják felszolgálási képességeiket.

Remek tapasztalatszerzés volt elmondásuk szerint, és más osztályokat is bíztatnak a teaház megszervezésére az elkövetkezendő évek során.

Horváth Szabina 11.E

clip_image002

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: