Két hónap Olaszországban

11350547_725063984283114_3196099586115488720_n Februárban járt le iskolánkban a külföldi szakmai gyakorlatra való jelentkezés határideje. Nővérem példáját követve idén én is beadtam pályázatomat, és hamarosan örülhettem a sikernek. Így most három diáktársammal együtt nyolc hetet tölthetek el Dél-Tirol egyik kis üdülőhelyén, Schennában. Ketten a konyhai munkában, ketten pedig a felszolgálásban szeretnénk tudásunkat bővíteni.

Már második hete vagyunk itt, és mindenki nagyon jól érzi magát, bár az első napok nehezen teltek. Nekem például gondot jelentett a szalvétahajtogatás ismeretlen módja, a reggelinél próbatétel volt egy-egy asztalt gyorsan „lerámolni” és a koszos edényeket egy nagy tálcán egyszerre bevinni a konyhába, de már beletanultunk, és mindannyian boldogulunk. Idegen nyelvi tudásunk már most sokat fejlődött. A munkatársak nagyon kedvesek és segítőkészek velünk, ha valami nem ment, vagy nem értettünk valamit, rögtön jöttek és segítettek.

A munkabeosztásunk kötött, de van heti egy szabadnapunk, s azokon a napokon mindig kirándulunk. Az egyik alkalommal például elutaztunk a szomszéd faluba, ahonnan libegővel feljutottunk egy kisebb hegy tetejére. Csodálatos volt a kilátás!

A hét többi napján mindenki reggel 8 órától dolgozik 12 vagy 13 óráig, majd a délutáni pihenő után 17 órára visszamegyünk, és egészen addig ott vagyunk a munkahelyen, amíg nincs kész a másnapi reggelire a terítés, Ez általában 22 órai zárást jelent, de a munkaidő hossza a vendégek számától is függ. Az étkezések idején is kivesszük részünket a munkából. Ahol én dolgozom, ott 11:30-kor van az ebéd, ami mindig más és más húsétel, köret és saláta, néha sütemény. A vacsora minden nap 18 órakor kezdődik: általában tészta változó öntetekkel. Sok újdonságot ettem, a kedvencem, amit először meg sem mertem kóstolni, a spenótos tészta hússal és öntettel. Többnyire ízlenek az itteni ételek, de még van olyan is, ami számomra ehetetlen,

Én a Hotel Finkennestben felszolgálóként dolgozom. Nagyon tetszik a hely, és élvezem a munkát. Már mindent meg tudok oldani, ami az elején még – sajnos – nem ment.

Már most azt mondjuk, hogy nem akarunk hazamenni, pedig még csak a kint tartózkodásunk negyedénél tartunk. Reméljük, hogy lesz még lehetőségünk arra, hogy visszatérjünk ide, mert egyszerűen fantasztikus az itteni környezet, az emberek és a munka is.

Kovács Edit

Báthory SZKI

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: