Üdvözlet Schennából – a kéthónapos szakmai gyakorlat egyik résztvevőjétől

11292636_966056253445069_351308843_n

Amikor először hallottam erről a csodás lehetőségről, már akkor tudtam, hogy mindenképp részt szeretnék venni benne. Nem is telt el sok idő, és megtudtam, hogy azon szerencsés diákok közé tartozhatom, akik ezen a gyönyörű helyen gyarapíthatják tovább tudásukat.

Május 15-én, pénteken indultunk útnak mi négyen, „a kiválasztottak”, a munkát viszont csak vasárnap kellett kezdeni, tehát volt egy teljes napunk, hogy megismerjük a munkahelyünket, az embereket és a települést.

Az első munkanapomon nagyon izgatott voltam, és egy kicsit féltem is, de szerencsére egy felsőbb éves diáktársunk már a harmadik szezonját tölti ebben a hotelben szakácsként, és nekem nagyon sokat segített a kezdeti nehézségek leküzdésében.

Először még csak tisztítási, darabolási műveleteket végeztem, de ahogy telik az idő, egyre több feladatot bíznak rám, amit a legjobb tudásom szerint próbálok megoldani. A konyhában négyen vagyunk, és mindenkinek megvan a saját munkaköre, mindannyian tudjuk, mi az, amit minden nap meg kell csinálnunk. Nekem reggel és este az összes saláta elkészítése a feladatom, délután a sütemények, este pedig a desszert tálalása következik. Szinte mindig rám bízza a főszakács a tálalást, így a kreativitásom is fejlődik. Napról napra ügyesebbnek érzem magam, és az önbizalmam is egyre nagyobb. S nem utolsó sorban – az idegen nyelvi kommunikáció területén is fejlődök, aminek nagyon örülök.

Olvass tovább »